Szivárványfényesen

Üzenet a hegyről- lépések- inspirácók megvalósítása...HAKUNA MATATA...

Egyszer fent, egyszer lent                                    2012.12.03.

 

 

Amikor előzőleg december elsején írtam nektek fent voltam, boldog, örömteli energia varázslatos áramlatában, olyan szinten, ahol fantasztikus élményként érzékeled a téged körülvevő világot. Ami belülről sugárzik és tör elő nagy fényességében.

Majd kora délután éreztem egy idegesítő energia áramlását, valamiféle furcsa érzés kezdett átjárni, este 6 körül már teljesen átjárt. Jött és körbevett.

Minden erőmre szükség volt, hogy érzelmeim megfelelőképpen irányítsam.

Küzdöttem saját magammal, amit hozott, mintha belém akart volna bújni. Erősen tisztítottam magam, kapaszkodtam a pozitív gondolataimba, jó érzéseket kerestem, miért lehetek hálás…

Olyan mélyen, minden porcikámban éreztem az energiát, nagyon alacsony energiájú lény akar valamit tőlem, mivel ami benne volt..húú, egyre erősebben kellett erőt venni magamon és tudatánál lennem hé, mi történik.

Mélyre hatoló érzelmi kitörés amit okozott, olyan mélyen felkavaró, nagyon elérzékenyülő élmény, sírás közeli és sírós, együttérző hangulatot teremtett.

Még tetőzte vagy megelőzte a dolgot, hogy döntenünk kellett ki lesz levágva a nyuszik közül, nagyon a szívemhez nőttek..és hozzá kedves ismerősöm kitartó állatvédő munkája során megosztotta fájdalmas, szomorú tapasztalatát állatmentése közben történtekről. Jaj elszorult a szívem, nagyon elérzékenyültem az érzéstől.

Valóban érzelmeid az iránytűk, ha olyan dolgokon jár a gondolatod, ami szívszaggató és olyan dolgokat látsz, olvasol, igazi szenvedést okoz, amíg a fájdalom oldaláról érzékeled.

TÚLÉLNI CSAK A POZITÍV GONDOLATOKKAL lehet-tört elő belőlem és kerestem, mitől érezhetném, mitől űzhetném el, szüntethetném meg, varázsolhatnám magam vissza a boldogság állapotába.

Az eddig beépült tanítások, és tapasztalatok vázát képezik új lényünk-azaz átalakulás útján járó lényünk- BEVILLANT. És mivel erősen akartam felfelé menni, kerestem, mitől lehetnék jobban, ha már ennyire szeretettel a szívemben, együttérzőn megnyíltam, de mitől is léphetnék újra, haladhatnék felfelé.

Nem véletlen ez a lent a mélyben, de csak akkor derült egyre több fény rá, hogy mit rejt az események sorozata és milyen üzenetet vagy inkább milyen próbatétel elé állított a lény aki jött és körbevett a láthatatlan világból, akkor kezdtem egyre jobban érteni,amikor egyre feljebb haladtam újra felfelé. Vágytam vissza abba az állapotba, de ez egy nagy próbatétel volt arról, hogy igazán mennyire mély a vágyam, amit megálmodtam célként, szeretnék elérni az életemben. A kitartás erős próbatétele.

Az energiámra volt szüksége, akkor jött, amikor annyira fel voltunk pörögve, már már éreztem, kicsit vegyünk vissza, mert nagyon túlpörgés felé haladunk, mikor leültünk ebédelni. Hiszen amúgy is fel volt dobódva mindenki a saját élményeitől, korán hazajövetel a suliból, valahogyan mindig kissé ünnepi felé hajlik inkább az ilyen szombati ledolgozós nap és a jó oldaláról szemléljük. Most a hétvégén nagyon így volt.

Feltöltötte magát, engem meg jól lehúzott és nyomokat hagyott, hatása másnap csapódott le.

A küzdelem saját magammal vasárnap történt. Finoman éreztem érkezését, ahogy körbevett, de összerakni csak ma hajnalra tudtam. Leírtam füzetembe, most a lényeget megpróbálom megosztani veletek.

Tudom a mostani világ olyan, ti is érzitek, hogy energiapróbáló, mert mindenhol találkozol lehúzó energiamezővel, ami valamilyen hatással van rád. Ez nagy feladat elé állít, hogy kitisztítsd magadból. Látható lények és láthatatlanok felől szintén, érzitek saját bőrötökön.

Van olyan pillanat mikor az ima a segítség, van mikor erősen, mondogatod magadban, a szeretlek szó-ami erős tisztító hatású, van mikor megfelelőnek érzed a kopogtatást magadon.

Mindhármat használtam a felemelkedésemnél és a gondolataim irányításánál. Mikor közelebb érzem egy lény jelenlétét és még nem is tudom miért jött mindig erősen mondogatom magamban a szeretlek szót. Van úgy, hogy összekulcsolom a kezem hozzá, erőt ad és tisztító energiát, védelmet.

Annyira a sötétség felé vitt a mélyre a mostani, azt nem tudom ki volt, nem is hiszem, hogy az a lényeg, hanem az energiájából kiolvasható, mi van benne.

Érdekes megtapasztalás, egy új felfedezés. És így már hogy megint egy újabb eseményen, új élményen túl felfelé haladva még nagyobb erőt ad és egyből előkerült a toll a kezembe, írtam, írtam, ami előkerült vele. Most itt a gépnél kiegészítve pötyögtetem, ami most épp ebben a pillanatban előtör belőlem.

Szeretném, hogy nektek is erőt adjon, amit megosztok veletek, hogy tudjátok az átalakulásotok útján sokan sokféleképpen, sokféle céllal, érzésekkel küzdünk meg, legfőképpen saját magunkban, magunkkal.

-  Valóban szeretnéd elérni, amit akarsz?

 

Ami még bevillant, hajnalból hoztam át:

Milyen energiamezőben vagy mikor az ételt készíted? Jó kérdés és érdekes megtapasztalás.

Magas szinten, mit is adsz bele, mivel telíted:)

Csodás napot és kitartást az úton:)

Egy rövid történetet még szeretnék apró tanításként leírni:

A gyerekeim szoktak a gépre menteni képet, szerkeszteni dolgokat, felfedeztem az egyik nap egy újat x.gif néven, hát rákattintottam.

Hatalmas fekete képernyőn egy icipici fehér pötty.

Ahogy egyre néztem a fehér pöttyöt úgy tűnt egyre nagyobb és eszembe jutott, jéé:

Ha a fehérre koncentrálok akármennyire kicsi is elkezdem egyre nagyobbnak látni, de ha a feketét néztem volna alig észrevehető a fehér pötty:) Mire is fókuszálunk?:)

 x.gif

Mennyire másként reagálunk bizonyos eseményekre, mikor fent vagyunk, feltöltődve energiával, felpörögve, mint mikor a negatív érzések és gondolatok hálójában. Megtapasztaljuk, hogy tanuljunk belőle és fejlődjünk, mert boldog és örömteli életre vágyunk:) szeretetre, békére...

Fejlődik a világ, mert a vágyaink hajtják, jót akarunk jó felé haladunk tovább:)                                    



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 19
Tegnapi: 15
Heti: 68
Havi: 566
Össz.: 241 106

Látogatottság növelés
Oldal: Egyszer fent, egyszer lent
Szivárványfényesen - © 2008 - 2024 - jokorjottesovilaga.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »